TAPÉTÁZÁS

 

 

A tapéta rövid történelme:

 

 

A tudomány állása szerint Kr.e. 200 évre tehető kialakulása, amikor is a kínaiak rizspapírral burkolták falaikat, majd a VIII. században arab fogságba esett kínai által kezdték el az arabok terjeszteni a papírkészítés tudományát Európában.

A XII. századra egész Európában elterjedt a papírkészítés tudománya.

A legkorábban fellelt tapéta maradványát ( 1509-ből ) a Lodge of Christ’s Cambridge-i egyetemen találták meg.

A XVIII. században kezdett divatossá válni a drága, kézzel festett tapéta.

1920-ban alkották meg az első mechanikusan működő mintanyomó gépet.

Hazánkban a II.világháború után kezdett elterjedni különböző népgazdasági okokból kiindulva, leegyszerűsített minőséget és színvilágot eredményezve.

Ma már rendkívül széles választékban kaphatóak, szín- méret-textúra alapján válogathatunk pénztárcánkhoz mérten.

 

 

Főbb tapétafajták:

 

 

Késztapéták

 

 

- Egy vagy többszínű, díszes, mintás vagy kevésbé mintás tapéták, melyek több munkafolyamaton esnek át, de állaguk nem változik.

Némelyik típusok festhetőek (fűrészporos, üvegszövet, lábazat tapéta stb.), némelyik díszítési célt szolgál (bordűr, tapétaszegély).

 

 

Papírtapéták:

 

 

  • könnyű papírtapéták (egyrétegű, „szimplex” sima felületű, egyszínű vagy nyomott mintás, egyre kevésbé használjuk)

  • nehéz papírtapéták (két vagy több rétegű, „duplex” dombornyomott tapéták. Nem moshatóak, dörzsállóságuk gyenge. Változatos mintázatú és színű tapéták)

  • makulatúra tapéták (Alapfelületként használjuk, nehéz tapéták, illetve egyes festési eljárások alá, amennyiben kisebb repedéseket, dilatációkat szeretnénk áthidalni. Szalag és normál tekercsszélességben kaphatóak. )

Ajánlott ragasztótípus: Metylan

 

 

Habtapéták

 

 

  • Hordozója kétrétegű alappapír, mely a falburkoló könnyű cserélhetőségét eredményezi. A habminta összhatásában dekoratív, térhatású, többszínű felületet eredményez. Kisebb hibákat elfedi, enyhén szigetelő és portaszító hatású, szakadás és kopásállóságuk jó. Rendkívül széles termékválasztékával könnyen megtalálhatja a saját és otthona ízlésvilágát.

Ajánlott ragasztótípus: Metylan special

 

 

Vinyltapéták

 

  • hagyományos vinyltapéta (mosható, dörzsálló és tartós bevonatot képező kétrétegű alappapírra készülő műselyem fedőrétegű tapéta. Változatos termékválasztékban kapható, rendkívül elegáns felületet biztosít impozáns fényjátékkal.)

  • szimplex vinyltapéta (vékony alappapírjuk miatt gyenge minőségűek)

  • relief tapéta (tulajdonsága megegyezik a hagyományoséval, általában átfesthetőek)

Ajánlott ragasztótípus: Metylan special

 

 

 

Textiltapéták

 

 

1.      hagyományos textiltapéta (papírhordozóra ragasztott szövet, vagy textilszálakat tartalmazó tapéta. Tartós, erős bevonatot képez, jól szellőzik, mosható változata is létezik. Vastag anyagával és sűrű mintázatával elfedi a falak kisebb egyenetlenségeit.

2.      speciális textiltapéta (Rendkívül jól ellenáll a környezeti behatásoknak. Lángálló cellulóz-poliészter szálkeveréket tartalmazó vlieshordozós termék.  Nehezen éghető építőanyagok csoportjába sorolják. Fontos, hogy ragasztáskor csak a falfelületet kell ragasztóval bekenni egyenletesen, a tapétát nedvszívó képessége miatt nem szabad.)

 

Ajánlott ragasztótípus: metylan direct

 

 

Fűrészporos tapéták

 

 

 

1.                              Fűrészporos tapéták: (után festhető papírtapéták, segítségükkel a falak rusztikus felületet nyernek, amelyet a kívánt színnel át lehet festeni. A tapétán található szemcséktől függően lehet finom, közepes és durva struktúrájú tapéta. Középnehéz tapéta, minden esetben makulatúrázást igényelnek. Környezetbarát. Hátránya, hogy a por könnyebben megtapad rajta. Előnye: tartós, jól szellőző, repedésáthidaló, a falak hibáit jól tompító, gazdaságos bevonat. Többfajta hosszúságban és szélességben kapható.)

 

Ajánlott ragasztótípus: metylan special

 

 

 

FOLYÉKONY TAPÉTÁK

 

Papírtapéták

 

Instant ragasztót tartalmazó papírkeverék, folyékony makulatúrázásra használjuk. Gyengén vízálló, hő és hangszigetelő tulajdonságú.

 

Textiltapéták

 

Alkalmas régi és új falakra, folyékony tapétaféle. Vizes helységekben is alkalmazható, páraáteresztő tulajdonságú. Esetleges sérülések jól javíthatóak, hajszálrepedéseket elfedi, portaszító hatású. Nehezen éghető, környezetbarát anyag.

 

Bőr alapú tapéta

 

Csak természetes anyagokat tartalmaz. Környezetbarát, nehezen éghető folyékony tapéta. A LEDEKOR bőr alapú tapéta néhány éve kapható az országban, jó tulajdonságai mellett az ára is kedvező. Belltérre javasoljuk.

 

 

 

EGYÉB TAPÉTÁK

 

  1. Hőszigetelő tapéták (szigetelő alátét tapétafajta, nedves helységekbe ellenjavallt)

  2. Parafa tapéta (jó hőszigetelő és hangelnyelő, falak szellőzését nem gátolják)

  3. PVC tapéta (erős-tartós bevonat, gyengén szellőzik, vizes helységekbe javasolt)

  4. Öntapadós tapéta (vékony, de erős műanyagból készülnek, szellőzésük rossz)

  5. Üvegtapéta (üvegfelületek belátás elleni, ill. fényszűrésre szolgáló öntapadós tapéták)

  6. Csempetapéta (kifejezetten díszítő jellegű, mosható, öntapadós tapéta)

  7. Poszterek (végtelenített, egyedi tapétafélék, hangulatkeltő és díszítő hatásúak)

  8. Fémszövet tapéta (leginkább dekorációs jelleggel)

 

 

KIVITELEZÉS

 

 

Ahány ház annyi szokás, ki a festést részesíti előnyben, ki a tapétázás mellett teszi le a voksot, de bárhogy is dönt az ember, mind a kettőnek meg van a maga előnye.

A megfelelő tapéta kiválasztása nem egyszerű dolog, már a hatalmas választék mellett elvész az ember. Minden tapétának más az anyaga, típusa, színe, mintázata, mérete, ráadásul a döntésben fontos szerepet játszik, hogy a lakás-ház melyik részébe kerül felragasztásra.

Javaslom: mindig az igénybevételnek és helynek (konyha, fürdőszoba/vízlepergető/ nappali, gyerekszoba, folyosó, előszoba, stb.) megfelelően válasszon.

A tapéta csomagolásán különféle jelek találhatóak, amik a felhasználás módját és minőséget jelzik

 

Munkafolyamat:

 

  • Felület előkészítése

     

  • Az esetek nagy részében ez a legtöbb időt és fáradságot igénylő munkafolyamat. A tapéta helyének előkészítése nagyon fontos része az alapmunkálatoknak. A festékkel bevont falat át kell vizsgálni, alkalmas-e a felület kötésére. Festett (diszperziós) felületeken célszerű festőszalagot ragasztani a falon pár helyre, majd ezeket visszahúzni, amennyiben festék maradványokat találunk rajtuk, akkor célszerű a festékréteget eltávolítani, majd a felületet át glettelni.

    Enyves festékkel bevont falaknál a felületet teljes mértékben át kell kaparni, majd a felület kiegyenlítést, glettelést el kell végezni.

    A szárazon kettéhasítva lehúzható tapétáknál az esetek többségében elegendő csak a felső dekorréteget lehúzni.

    Az alap elkészülése után ne feledkezzünk meg a pormentes környezet kialakításáról.

  •  

     

  • Tapétaragasztó bekeverése

     

    Célszerű a ragasztót a ragasztás napját megelőző napon bekeverni, de a mai korszerű ragasztóknál már elég fél órával a munkafolyamat megkezdése előtt.

    Ügyeljünk a csomómentes keverésre, javaslatom és tapasztalatom, hogy langyos (nem forró) víz segít az elegy elkészítésében.

    Mindig ügyeljünk a ragasztó típusának kiválasztásakor, hogy milyen tapétát fogunk vele ragasztani.

    A vastag és nehéz tapétákhoz viszonylag sűrű, míg a vékonyabb és könnyebb tapétákhoz hígabb ragasztót használhatunk.

    Ha nem elég erős a ragasztó, akkor diszperziós ragasztó hozzáadásával (üvegszövet ragasztó) növelhetjük a ragasztóképességet.

     

     

  • Tapétacsíkok felszabása-ragasztás

     

  • Mindenek előtt ne feledkezzünk meg arról, hogy amennyiben középnehéz vagy nehéz tapétát szeretnénk a falra ragasztani, akkor alaptapétázásra van szükség.

    Általában ez a kereskedelmi forgalomban erre a célra kapható makulatúra papír csíkok ragasztását jelenti. Itt fontos előre megterveznünk, hogy a végső tapétáknak az összeeresztései hova kerülnek, ezt célszerű a falon jelezni, majd megközepelve ezekre a jelölésekre kell a makulatúra csíkokat ragasztani. Teljes száradás után a csíkoknak a szélét célszerű elglettelni, majd ezután nekiállhatunk a végső tapétázásnak.

    A tapétacsíkokat a szoba magasságához mérten érdemes 10cm-el hosszabbra vágni, a felesleget felrakás után le lehet vágni. Itt érdemes megjegyezni, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható mintás tapéták tájékoztatóján jelzik a minták hány centiként követik egymást. Ha nincs gyakorlata mintás tapéták felhelyezésében, semmi esetre se csíkozza fel a tekercseket, haladjon lassabban, de így nem éri meglepetés,( egyes mintás tapétáknál 50cm-s eltolás is lehet, ezt a szempontot a vásárláskor is figyelembe kell venni.)

     

     

    Általában a száradási idő nem vesz többet igénybe fél napnál, de ezt a páratartalom, hőmérséklet és felület szívóképessége is befolyásolja.

    A tapétázással szép és esztétikus, meleg környezete varázsolhatunk otthonunkba, javasoljuk mindenkinek.

     

     

    Amennyiben kérdése van, érdeklődjön elérhetőségeink egyikén.